Header menu
Main menu
Itt nézheted meg a képeim: www.kohutekgaleria.com. És most már itt is.Mert a Lujza az fest. Csak úgy lődöztek? Lehet mazsolázni a gyűjteményből. És ennyi kép után ideje egy kis szövegnek is. Nézzünk bele egy kicsit Almádi történelmébe.
Balatonalmádi területén már a római korban is laktak. A honfoglalás után a fejedelmi család szállásterületéhez tartozott. Ekkor azonban még nem létezett a ma látható Balatonalmádi. A mai Balatonalmádi helyén régebben három település helyezkedett el: Almádi, Káptalanfüred és Vörösberény. Ezek nőttek azután össze, és kapták mai nevüket, Balatonalmádit.
A legrégebbi település, Vörösberény nevét valószínűleg vörös színű talaja miatt kapta. A községet Szent István király 1020-ban a Veszprém-völgyi apácakolostornak adományozta. Az első okleveles említése 1082-ből, az apácakolostor alapítóleveléből való. A török háborúk után a jezsuita rend tulajdona lett ez a föld. A jezsuita rend feloszlása után a kincstáré lett a község.
Az Almádi nevet az itt elterülő szőlőhegy, szőlőskertek viselték, s a terület első okleveles említésére 1493-ban került sor. Almádi területe sokáig a veszprémi káptalan tulajdona volt. Ezen a részen főleg szőlőműveléssel foglalkoztak az emberek. A XIX. század végén azonban a szőlőt megtámadta és kipusztította a filoxéra járvány. Ezután épültek ide villák és nyaralók, megindult a fürdőélet, a hajózás és a falu fejlődésnek indult. Az 1900-as évekre már üdülőfaluként tartották számon. A Balatonalmádi nevet 1901-ben vette fel. 1908-ban pedig már önálló faluként jegyezték. A Balatoni hajózás megindulásával fejlődésnek indult a környék is. Balatonalmádi saját kikötővel is büszkélkedhet. 1909-ben épült meg a vasútvonal, mely még inkább felgyorsította a környék fejlődését.
Káptalanfüred jött létre a legkésőbb, az 1930-as években, mint üdülőfalu, fürdőhely. A települések egyesülése után jött létre a mai Balatonalmádi, mely 1989-ben városi rangra emelkedett.
Vörösberényben látható a XIII. században /1297-ben/ épült református templom, mely eredetileg román stílusban épült, majd a gótika jegyében alakították át, 1789-ben építették rá a gótikus toronysüveget. A református templomtól nem messze található a katolikus templom, melyet 1777-1779-ig építettek. Freskóit Bucher Ferenc festette. A katolikus templom mellett áll a jezsuita kolostor épülete, mely szintén a barokk stílus jegyeit hordozza magán. Az Almádi városrészben látható a Szent Jobb Kápolna, mely a Budai várban állt, de azt lebontották és 1957-ben itt építették fel újra. A kápolnában csodálhatjuk meg Róth Miksa Szent István királyt ábrázoló mozaikját is.
Ez pedig egy tuskép, egy izémadárral. Eredetileg sirálynak szántam, de talán meg kéne kérdezni a húgomat, - ő madarász, csak ért hozzá - hogy mihez hasonlít a legjobban, és akkor az lesz.
Itt nézheted meg a képeim: www.kohutekgaleria.com. És most már itt is. Mert a Lujza az fest.
Egy nap mikor Ryókan zen mester nem volt otthon, egy tolvaj hatolt be a kunyhójába. Mindent feltúrt, de nem talált semmit amit érdemes lett volna ellopnia. Közben hazaért Ryókan mester, és látta mi a helyzet. - Olyan hosszú utat tettél meg idáig, nem engedhetem, hogy üres kézzel távozz, fogadd el ezt a ruhadarabot! - mondta, és levette a köntösét. A tolvaj meghökkent, és értetlenül elrohant vele. Ryókan nyugodtan kisétált a kertbe, leült félmeztelen a holdvilágos éjben. - Szegény fickó. Bárcsak neki adhattam volna ezt a gyönyörű holdfényt is.
A pénz és karrier hajszolása közben megfeledkezünk a természet szépségeiről. A csillagok, a Hold, a felhők, a folyók, a virágok illata, mind-mind nyugalommal és gyönyörűséggel tölt el minket. Bármilyen élethelyzetben vigaszt nyújthatnak.
A tus az olyan mint a fekete filc, ha egyszer az ecset papírt ért, az javíthatatlan, ha nem sikerült, akkor kuka. Nézzétek meg ezt a magabiztos ecsetkezelést, micsoda rutin. Na az lehet, hogy az arckifejezés nem cseng össze az előző történettel, de nincs is hozzá sok köze. Ezt a képet nem Ryókan mester, hanem Deiryu szerzetes (1895-1954) festette.
Képzelj el egy világot, amely izgalmas, szép és lenyügöző. Azután lásd be, hogy a Létező ezt már sokkal jobban elképzelte, mint te most.
Mindig elkábít, ha belegondolok, - inkább beleérzek - hogy hány lényre, hányféle hatással lehetett már a szél, a víz, a nap. Ez a képen kimerevített pillanat az ő életük egy vibráló, eleven valósága volt. Hol van már az a valóság? Hol van az emléke legalább? Létezik más valóság a jelen pillanatán kivül? Itt van ismét régi balatoni képeslapsorozatból néhány vitorlás és hajós kép.
Itt nézheted meg a képeim: www.kohutekgaleria.com. Mert a Lujza az fest.
Íme a régi sorozatból néhány képeslap az Almádi hajókikötőről, és egy szépségkirálynő választás győzteséről. A képek ismét jó okot adnak elmerengeni, az idő és a forma múlandóságán. Na nem másért, csak hogy jobban értékeljük az egyetlen létező valóságot, a jelen pillanatot.
Alul pedig egy olajfestmény a mai Almádi kikötőről.
Nézzétek meg jól a fotót! Magára ismer valaki a fürdőzők közt??? Esetleg a nagyi? Dédpapi? Vagy ómami fürdik ott édesen? Ezeken a régi képeslapokon nézegetni a régen mosolygó arcokat, bogarászni a régen leírt sorokat... hhhm. Valahogy erősen tudatosítja bennem, hogy mennyire múlandóak a fizikai formák. Jó ezt észben tartani, akkor jobban értékeljük a jelen pillanatot. Ha valaki többet szeretne megtudni a 18.-19. század fürdőéletéről, a magyar úszósport kezdeteiről, Széchenyi, Wesselényi sportpedagógiai törekvéseiről, akkor olvassa el Szekrényessy Attila: A Balaton-átúszások története című könyvét. És néhány kép a csónakkikötőről és a mólóról.
A kreatívmodellre jellemző általános másságuk Leonardonál más dolgokban is megmutatkozott. Nem csak balkezes volt, nem csak vegetáriánus volt, még férfi-nő kapcsolataira is a másság volt a jellemző. Soha nem házasodott meg, nem lett gyereke, a kortársak szerint nővel soha nem volt kapcsolata, mintegy 7000 oldalas feljegyzéseiben női név szinte fel sem bukkan, a szexet általában visszataszítónak tartotta. Íme saját szavai: „A nemi aktus csúnya, megfosztja az embert minden méltóságától.” A nemi aktus anatómiáját bemutató rajzán a férfi arcán a nemi öröm helyett az undor érzékelhető. Leonardo azt írta az Értekezésben: „Ha egyedül vagy, csak magadé vagy. Társaságban pedig, egyetlen barátoddal is, csak félig lehetsz magadé.” Ebből adódott ars poeticája: „Ne felejtsd el, művész, a Te erősséged a magány.” Ezzel a véleményével különben nincs egyedül, több géniusz is a művészek és a tudósok számára a szerzetesi életet tartja alkalmasnak. Leonardót sokan piperkőcnek tartották, mert nagyon választékosan és drágán öltözködött. Valószínűleg fontosnak tartotta saját szépségén kívül a tanítványai szépségét is. Kiválasztásukban ugyanis ez fontos szempont volt. Az egyik kedvence, Giacomo Salai, egy milánói fiú volt, aki 1490-ben, 10 évesen került hozzá. A srác egyrészt falánk, dacos, hazug tolvaj volt, másrészt viszont gyönyörű, gyűrűs hajú, kecses és bűbájos szépség. Különben 1476-ban, 24 éves korában, Leonardo ellen – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak. Sigmund Freud tanulmányt írt Leonardo homoszexualitásáról. Íme Leonardo egyik mondata: „Legkorábbi emlékem, hogy bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy keselyű csapott volna le rám, kinyitottam a számat, és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait; nyílván ez a sorsom.” A pszichoanalízis apja, Freud e mondatban az orális szex, vagyis a felláció igazolását vélte. Statisztikai adatok szerint a művészek közt több mint kétszerannyi a homoszexuálisok aránya, mint az átlag pasik közt. A nagy talentumok közt pl. Michelangeló, Shakespeare, Csajkovszkij, Mednyánszky, Pilinszky, Ferencsik, stb. Erre a jelenségre ad magyarázatot az agykutatás eredménye; ugyanis a bal agyfélteke a racionális gondolkodás, a jobb félteke a kreativitás központja. A két agyfélteke között, a kapcsolatot biztosító kéregtestben, (corpus callosum) a homoszexuálisoknál 33%-kal több idegrost van. Így a jobb agyfélteke kreativitása jobban szárnyalhat. Ezek az emberek néha jóval megelőzik a korukat, és nem csak csodálatot de ellenséges indulatokat is kiváltanak. Sok ember nehezen tudja elviselni a különc viselkedést, a gigantikus teljesítményt, szentségtörést, másságot. Nem véletlenül halt meg Leonardo sem emigrációban. 1519. május 2-án, 67 évesen, Franciaországban, 1. Ferenc király pártfogoltjaként fejezte be sikerekben és csalódásokban gazdag életét.
Érdekességként még egy képet beraktam, ami kitűnő példa arra, hogy Leonardo a nők és a férfiak személyiségét, küllemét és szépségét szinte egyformán festette meg. Sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy férfit vagy nőt látunk, olyan hasonlóak egymáshoz. Ezért is adták a leonardói szépségideálnak az „androgün” (férfi-nő) vagy hermafrodita jelzőt a művésztörténészek.Ez itt például az aszkéta próféta, Keresztelő Szent János. És egy Leonardo idézettel zárom a cikket: „A jó festőnek két fő dolgot kell lefestenie, az embert és lelki célját. Az elsőt könnyű, a másodikat nehéz…”
Itt nézhetitek meg a képeimet: www.kohutekgaleria.com. Mert a Lujza az fest. :)
Az előző cikket azzal zártam, hogy azért Leonardónak is voltak gondjai. A kreatív géniuszokra a divergens („másképpen”) gondolkodás a jellemző. Az új eszméikkel azonban mindig a többség ellenállásába ütköznek, ami sok konfliktus forrása, ezért tartják őket nehéz embereknek. Leonardo a tudást és a tudományt fontosabbnak tartotta a hitnél és az egyházi dogmáknál. A leonardói kreatív géniuszság egyik sajátossága műveinek befejezetlensége is. Ennek több oka is volt. Egyrészt a tökéletesség iránti igénye, másrészt, ha már tudta egy probléma megoldásának elvét, akkor a gyakorlati kivitelezése már nem volt számára érdekes, nem volt hozzá türelme, inkább újabb kihívásokat keresett. Nem egyszer viszont azért nem tudta véghezvinni a tervét, mert technikailag megoldhatatlan volt. Pl. a Sforza-emlékmű 7m 20cm magas lovát az egyenlőtlen súlyelosztás miatt, nem tudta két hátsó lábára állítva elkészíteni. Ezt akkoriban, bronzszoborban nem tudták megoldani. A repülési kísérletei, vagy néhány új festői technikai kísérlete szintén kudarcba fulladt.
Leonardo maga is úgy gondolta, hogy egy munkáját sem fejezte be. Ebből azért komoly gondjai is adódtak, ugyanis a megrendelők előleget adtak neki, és várták a határidőre a műveket. És bár Leonardo nagyon alaposan, több éven át készült a fő műveinek elkészítésére, szinte sosem került sor rá. Megbízhatatlansága miatt sajnos egyre kevesebb megrendelést kapott, és egyre rosszabb anyagi helyzetbe került. Pedig maximálisan kihasználta minden képességét, saját elvárásai érdekében, ezért idősebbnek látszott koránál. Valószínű, hogy agyvérzéseinek is ez a túlhajtottsága volt az oka.
„Harmadik felesége az ötödik gyermek szülésébe halt bele. Az 51 éves Piero da Vinci ezért 1478-ban negyedszer is megházasodott és ebből a házasságából még hat (!) gyermeke született. Végül is tehát Leonardónak apja részéről 11 féltestvére volt. Állítólag Leonardo egyik fivére Magyarországon, Mátyás király udvarában élt. Lodovico Sforza megbízásából Leonardo festett egy Madonna-képet, amit megrendelője Mátyás királynak szánt ajándékul. A képet említett féltestvére vitte el a magyar királynak és akkor ragadt Budán. Sajnos Leonardo képe is odaveszett Mátyás király igazságával együtt… Leonardo az Értekezésben foglakozott is Mátyás királlyal egy példabeszéd formájában.”
„Genetikai szempontból említést érdemel még egy furcsa „emberkísérlet” ebben a családban. Egyik fél-fivére, a nála 40 évvel fiatalabb Bartolomeo megirigyelve Leonardo mágikus géniuszát, ezért a következő tervet eszelte ki, amit végre is hajtott. Tudatosan Leonardo édesanyjának leányai közül választott feleséget. Feltehetőleg úgy okoskodhatott, hogy ha benne megtalálhatók közös édesapjuk, feleségében pedig Leonardo édesanyjának adottságai, akkor gyermeke Leonardo hasonmása lesz. Hamarosan meg is született fiuk, akinek nem merték a Leonardo nevet adni, csak nagyapjáét. A kis Piero neveltetése során mindent megtettek festővé és/vagy szobrásszá válása érdekében. Lett is belőle – nagyon középszerű. Fortélyos eszű apja ugyanis nem tudhatta, hogy a szülők valóban „családi közös génjeik” 50-50%-át örökítik át gyermekeiknek – de mindegyikbe más és más 50%-ot! Éppen ezért minden ember „egyedüli példány”, ahogy ezt már Kosztolányi Dezső megállapította.”
„A kivételes képzőművészi tehetségre születni kell, vallották az ógörögök. Mai felfogásunk szerint ez az öröklődés fontosságára utalhat. Ez lehetett a véleménye Leonardónak is, mivel szerinte a festészetet „nem lehet megtanítani annak, akinek a természet nem adta meg”, vagyis akinek nincs meg az ehhez szükséges tehetsége. Mégis, Leonardo ősei között képzőművészről senki sem tud, neki gyermeke nem volt, 11 apai oldalú féltestvérének és azok leszármazottainak ilyen jellegű képessége pedig nem közelítette meg az ő képzőművészi nagyságát. Nem szabad azonban feledni, hogy abban a korban a nők ilyen jellegű tehetsége a nemek társadalmi munkamegosztása miatt csaknem mindig lappangott, hiszen az ő feladatuk az emberi faj fenntartása, vagyis minél több gyermek világrahozatala volt.”
A fenti kép nem önarckép, hanem egy zenészt ábrázol.
Az úgynevezett kreatív géniuszok, mint amilyen Leonardo is volt, nehezen tudnak beilleszkedni a társadalomba, állandóan új eszmék, új megoldások után kutatnak. Ugyanakkor az ő eredeti gondolataiknak és tetteiknek köszönhető a művészetek, a tudományok és általában a társadalom haladása, éppen ezért ők tekinthetők az emberi kultúrtörténet legfontosabb személyiségeinek. Ami Leonardoban fantasztikus volt, az a mindenhez értése, a világ megismerésének totális igénye, ’a mindenséggel mérd magad’ vágya. Mert végül is ki volt ő? Nagy festő, rajzoló, szobrász, építész, tudós, anatómus, hadmérnök, muzsikus, ünnepségszervező-látványtervező? Mind volt, és ez adja meg a leonardói géniuszmodell egyedülállóságát. S akkor még nem is említettem a mintegy 7000 lapot kitevő írásait, szép énekhangját, (énekversenyeket nyert) és hogy hangszereken (általában ezeket is maga készítette) is nagyon jól játszott.
Ráadásul Leonardo nemcsak kivételes szellemi kreativitással rendelkezett, hanem még jól is nézett ki. Leonardo már gyermek-és fiatalkorában feltűnt szépségével, az Itáliában ritkaságnak számító kék szemével, szőke hajával, átlagnál jóval magasabb és izmosabb testalkatával. Olyan erős volt, hogy a lópatkókat puszta kézzel össze tudta nyomni. Persze azért voltak gondjai neki is, de ezekről majd legközelebb, mert ez a cikk már megint hosszú lett így is. Sziasztok :)
Itt nézheted meg a képeimet: www.kohutekgaleria.com. Mert a Lujza az fest. :)
Most Leonárdo da Vinci (1452-1519) származásáról és gyerekkoráról szeretnék egy-két érdekességet mesélni, illetve idézni a már említett Czeizel könyvből.
Leonárdo dédapja firenzei jegyző volt, és a tisztség apáról fiúra szállt. Vinci, egy Firenze közelében fekvő kis hegyi városka volt, ahol a dédapa vett egy kúriát. Valószínűleg ez a magyarázat a nevükre is, a Vinci egyébként fűzfát jelent.
„A családi hagyományoknak megfelelően Piero is jegyzőnek készült, de fiatalkorában élte a jobb módú úri fiúk életét. Így a birtokukon dolgozó szépséges szolgálólány Catarina (magyarul Katalin, családi neve nem ismert) is szeretője lett, és a 16 éves parasztszármazású lány teherbe esett a 24 éves Pierótól. Apja, Antonio da Vinci azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy fia házassággal legalizálja az alacsonyabb társadalmi rangú nőtől származó leendő unokáját. Más megoldást keresett. Egyrészt fiát gyorsan összeházasította a rangban hozzá illő, Albiera Amadorival, másrészt a megesett lányt hozzáadták egy elözvegyült idősebb férfihoz. Az 1452. április 15-én, szombat éjjel 3 órakor megszületett Leonardo – mivel természetesen ő a házasságon kívül születendő gyermek – anyja szegényes házában, a Vinci melletti Anchianóban. Itt élt édesanyja és az ő férje gondozása mellett ötéves koráig. Ahogy mondani szokás, „Isten nem ver bottal” – hanem Piero esetében meddőséggel. Házasságában ugyanis nem született meg a várva várt gyermek, ezért az akkor már „jegyző úr” 1457-ben nevére vette Leonardót, vagyis törvényesítette korábbi kapcsolatát.
Leonardo édesanyja még számos gyermeket szült, ezért, meg nyilvánvalóan a megfelelő anyagi ellenszolgáltatás és fia várható jobb sorsa miatt mehetett bele ebbe az alkuba. A következő 10 évben így az apának, Pierónak felesége lett Leonardo nevelőanyja. Ő szeretettel gondozta férje fiát, de Leonardo a vér szerinti édesanyjával is tartotta a kapcsolatot. Sőt elözvegyült és beteg édesanyját a már felnőtt Leonardo később magához vette Milánóban és haláláig ápolta.”
Na most, hogy kicsit jobban megismertük Leonardo életét, amiben ugye ott volt a nevelőanyja és a vérszerinti anyja is, már érthetőbb ez a képe, amit mellesleg befejezetlennek tartott.
Szent Anna harmadmagával (1508-1510)Louvre (Párizs, Franciaország)
„Tíz év elteltével Piero da Vinci beteges felesége meghalt, az elözvegyült férfi hamarosan újraházasodott. Második felesége, Francesca Landfredini sem tudta a da Vinci családot gyermekkel megörvendeztetni. Vele különben Leonardónak már szorosabb kapcsolata nem volt, mivel apja 15 éves korában a Firenzében dolgozó nagy hírű Verocchio mester műhelyébe adta tanoncnak. Itt a mindenki által csodált kivételes tehetségét talentummá érlelte, ezért 20 éves korában, 1472-ben felvették a firenzei Szent Lukács céhbe mint festőt. Piero da Vinci második felesége is elhalálozott, ekkor a jegyző harmadszor is megnősült, és csodák csodájára e frigyéből öt gyermeke született.”
…..Picasso családi környezete is optimálisnak tűnt. Édesanyja féltő gondoskodása és nagyravágyása (Picasso gyakorta idézte édesanyja mondását: „Ha beállsz katonának, tábornok lenne belőled, ha szerzetesnek mész, a végén te lennél a pápa”), édesapja szakértelme pedig sokat jelenthetett kivételes képzőművészi adottságainak valóra váltásában. Így lett belőle a festészet pápája.
Benedetta Canals portréja Párizs, 1905 ősze olaj-vászon, 88x68cm
Édesapja szakértő szeme azonnal felismerte kivételes rajzolási és színezési adottságait, amit azután korán és szakszerűen maximálisan kifejlesztett. Fia kilencéves volt, amikor belátta, hogy már akkor túlnőtte az ő közepes talentumát…. ….Picasso élete és későbbi teljesítménye kiváló példa annak érzékeltetésére, hogy a gyermekekben az általános értelmességet meghatározó adottságok és bizonyos speciális szellemi adottságok mennyire függetlenek lehetnek egymástól. Picasso születéskori agysérülése miatt lényegében értelmi fogyatékos lett, mégis speciális képzőművészi adottságai korán a maguk teljességében megnyilvánultak. S ennek fejlesztése, majd csúcsra járatása nagyban segítette általános értelmi képességének a fejlődését is. Bizonyos részfeladatok megoldására (például a számolásban az osztásra és a szorzásra) sohasem vált képessé, mégis felnőttkorában még irodalmi műveket is írt. Persze ezek megjelenését nem annyira minőségük, hanem inkább szerzőjük neve tette lehetővé.
Az előbb említett Első áldozás című képe, amit más forrás szerint, mint ahonnan az idézet van, 1896-ban festett. Olaj-vászon, 166x118cm. Mind a négy képet Barcelonában, a Picasso Múzeumban lehet megnézni. A picassói tehetség/talentum modell legfontosabb tanulsága éppen az, hogy ha a gyermeknek egy bizonyos speciális tehetségszférában kivételesek az adottságai, érdemes ennek fejlesztése érdekében mindent megtenni. E képesség későbbi agyi kisugárzása ugyanis jótékonyan befolyásolhatja az összes többi adottságot, vagyis egy speciális szellemi adottság kiválósága „felemelheti” az egész embert. Bennem felmerült az a kérdés is, hogyha egy Picasso nagyságrendű géniuszpalánta születne ma Magyarországon ilyen fokú agyi károsodással, és emiatt bekerülne az értelmi fogyatékosok szakintézményeibe, lenne-e esélye kivételes képzőművészeti adottságainak valóra váltására? A másik eretnek gondolatom szerint Picassónak talán jót is tett agyi károsodása. Ez ugyanis a bal agyféltekében történt, ezért a jobb agyféltekében székelő kreativitási központja jobban szárnyalhatott, mivel nem érvényesült a bal agyfélteke dominanciája a szokásos mértékben….. ….A fejlődési zavarok további 20%-áért a mintegy 25 közepes gyakoriságú rendellenesség a felelős. A maradék kis hányad nagyszámú, de igen ritka torzképződményre vezethető vissza, ilyeneket még a szakemberek is csak ritkán látnak életükben. Picasso képein azonban ezeket is felfedezni véltem, itt csupán egy – elég ijesztő – példát mutatok be e megfigyelésem érzékeltetésére. Nem tudom eldönteni, hogy Picasso láthatott-e ilyen súlyos fejlődési zavarral világra jöttet, vagy az ő kreatív agya képes volt valós torzulások „kitalálására” is?.....
Ide azért beszúrnám a saját véleményem, hogy ismerve Picasso életét, és néhány képét, szerintem nem egy ilyen fejlődési rendellenesség látványa ihlette a képet. :))) De lehet velem van a gond, hogy nekem más jut róla eszembe. A orrot amúgyis a férfitaggal kapcsolják össze, hogy ugye amilyen az orr, ahhoz hasonlatos a szerszám. De inkább Picasso szavaival zárom a cikket: Maga Picasso a következőképpen fogalmazta meg Francoise Gilot-nak ars poeticáját: „Mindenkiben egyforma energiamennyiség rejlik. Az átlagember elvesztegeti a magáét tucatnyi apróságra. Én egyetlen dologra irányítom: a festményeimre, és minden egyebet föláldozok ennek: téged és mindenkit, önmagamat is.”
Lábjegyzet helyett: az idézetek Dr. Czeizel Endre: Festők, gének, szégyenek című könyvéből valók... érdekes könyv, az orvosgenetikus családfa elemzései, stb. érdemes elolvasni... :)
„hogyha egy Picasso nagyságrendű géniuszpalánta születne ma Magyarországon ilyen fokú agyi károsodással, és emiatt bekerülne az értelmi fogyatékosok szakintézményeibe, lenne-e esélye kivételes” Ez a kis részlet kedvcsináló a cikkemből. Megosztanám veletek, hogy megint újat tudtam meg, méghozzá igen érdekeset, és méghozzá Picasso-ról. Érdemes elolvasni az egész idézetet, még ha kicsit hosszú is, sőt, az egész könyvet is. Ez is karácsonyi ajándék volt. :)
Ezt a pasztellképet az anyjáról rajzolta 15 évesen. Barcelona, 1896. 49,8x39cm
….A kis Pablónak már a világra jötte is nagy eseménynek számított – persze akkor még csak a családon belül. Diego Ruiz nagyapának ugyanis már több mint 10 unokája született, de mind lány volt. S abban az időben Spanyolországban is igazából a fiúk számítottak értékesnek. Így az első fiúunokaként megszületett Pablót nemcsak édesanyja, hanem az egész család nagyon kényeztette. Ami rá is fért, mivel születése balul sikerült. Az újszülött Pablo lilán és élettelenül (nem lélegzett, nem is sírt fel) jött a világra, éppen ezért az édesanyja szülését otthon levezető bába halva születettnek nyilvánította. A bába ezért csak az édesanya ellátásával, meg vigasztalásával foglakozott. A szülésnél jelenlévő nagybácsi, Salvador Ruiz azonban – nem lehet tudni tudatosan, vagy véletlenül – szivarja füstjét az aléltan fekvő fiú arcába fújta, mire ő a macskanyávogáshoz hasonló hangokkal reagált. A bába ezt követően minden tudását latba vetve próbálta meg a mégiscsak élő fiú újszülöttet megmenteni – sikerrel. A vajúdás alatti megpróbáltatások miatt Picasso agyában olyan oxigénhiány, esetleg agyvérzés alakulhatott ki, ami úgynevezett livid aszfixiát (légzési elégtelenséget) okozott, megmagyarázva lila bőrszínét és a légzés hiányát. Picasso születésének körülményei – az amúgy is nagyon babonás édesanyjának hatására – teszik érthetővé a festőművész később gyakran emlegetett fatalizmusát és babonás rigolyáit (például levágott körmét és haját nem volt szabad kidobni, hanem meg kellett őrizni). Picasso születésének baljós körülményei gyermekkorára is rányomták a bélyegét. Általános értelmi fejlődésben ugyanis visszamaradt, ennek megfelelően iskoláskorában képtelen volt megtanulni írni, olvasni meg számolni. Szülei, és a segítségül hívott magántanítók mindent megtettek „analfabetizmusának” orvoslására, de hiába. Ha akkor az alapfokú iskola kötelező lett volna Spanyolországban, a kis Picasso nem tudta volna az elmei-általános osztályokat elvégezni, ezért bizonyosan áthelyezték volna a gyógypedagógiai tagozatba. Ugyanakkor már nagyon korán megnyilvánultak csodás rajzolási és színezési adottságai. Még beszélni sem tudott, de már feltűnően jól rajzolt. Éppen ezért rajztanár és képzőművész apja már óvodás korában hozzáfogott képzéséhez, igen sikerrel. A Barcelónában lévő Picasso Múzeumban mutatják be gyermekkori rajzait és festményeit….. ….Mindezek ismeretében nem tekinthető atyai túlzásnak, hogy José Ruiz kijelentette a fiú kilencéves korában: Pablo már mindent tud, nincs mit tanítani neki. Picasso 14 évesen elköltözött szüleivel Barcelónába, ahol még abban az évben, 1895-ben kiállításon mutatták be egyik olajfestményét, az Elsőáldozót.
José Ruiz Blasco, a művész apjának portréja Barcelona 1896. Vízfesték, 18x11,8cm
Mindezek azonban életrajzának napos oldalát érzékeltetik, ezzel párhuzamosan azonban az értelmi fejlődésében tapasztalt ijesztő lemaradása súlyos aggodalomra adott okot a családban. Szerencsére édesapja 10 éves kora körül érdekes megoldást talált e fogyatékosságának javítására. Olyan tanítót vettek fel mellé, aki a betűket és a számokat a rajz elemeként sajátítatta el vele. Így azután mégiscsak megtanult írni és olvasni 10 éves kora után, de az ábécé betűinek a sorrendjét élete végéig képtelen volt megjegyezni. Osztani és szorozni sem tudott. Mindezek miatt középiskolai tanulmányai alatt is igen gyengén teljesített, ezért egész életében utálta az iskolát. Picasso tehát tizenéves kora előtt értelmi fogyatékos volt, mivel – mint később az orvosi vizsgálatok igazolták – a bal agyféltekéjének bizonyos része a születés során károsodott……
…..A középiskolában bukdácsoló Picassót 16 éves korában vették fel a barcelónai Művészeti Akadémiára, még pedig nagyon sikeres felvételi vizsgája alapján azonnal a felső osztályba…
Footer menu
