Elek Artúr: PATKÓ KÁROLY, ABA-NOVÁK VILMOS ÉS TÁRSAIK

Az Ernst-múzeum legutóbbi kiállításán önként kínálkozik Patkó Károly és Aba-Novák Vilmos művészetének összehasonlítása. Mind a kettő tekintélyes mennyiségű és műfaj tekintetében változatos anyaggal mutatkozik be. Mind a kettő már évek óta egymás szomszédságában, egymást sarkalva és valamennyire talán befolyásolva is, dolgozik. Az újabb magyar grafikai művészet föllendítésében mind a kettejüknek nagy a része. De ami mind ennél érdekesebb törekvéseikben: mind a ketten festői alkotásaikra vetik ezen a kiállításukon a súlyt.

Patkó Károly ezen a területen megelőzte Aba-Novákot. Legalább is korábban állott festői munkásságával a közönség elé. A néhai Belvederé-ben rendezett első kiállításán mindjárt nagyméretű festményekkel s köztük mozgalmas kompoziciókkal szerepelt. Akkori munkáin sajátos kétlakiság érzett. Alakjainak mozdulatai, maguk a kompoziciói arra a beállított modellsablónra és az alakcsoportosításnak arra a gépies módjára emlékeztetett, melyet a műtermek nyelvén “akadémiá"-nak neveznek. Magukat az alakokat azonban és részletformáikat a kubizmus recipéje szerint bontotta meg a többé-kevésbé szabályos idomokra. Mintha azzal a kubisztikus felületálcázással annak, ami munkái lényegében másodkézről való volt, a legújabbnak és az eredetinek hatását akarta volna kelteni. Az eset veszedelmesebbnek látszott, mint amilyen volt. Nehéznek látszott elképzelni, milyen úton jusson ki, a bár fiatal, de rajzának biztossága dolgában máris teljesen kész művész abból a hamis helyzetből, melybe az őszinteség princípiumától való elszakadása vitte.

Pályájának azon a nehéz kátyúján immár szerencsésen túl van Patkó Károly. Ami kisegítette belőle, az nyilván a természet volt, örök nevelője minden művésznek. A természettel egyidejűleg azonban valószínűleg Aba-Novák Vilmos példája is. Az iskolás szellemű Patkóval szemben Aba-Novák mintha az őstermészet gyermeke lett volna. Amaz, csaknem virtuóz a rajz és festés mesterségi részében, sokszor kipróbált mozdulat- és kompozíciós sémák ügyes kézzel ismétlője; ez nehézkezű, darabos előadású, de hatalmas temperamentumú és szikrázó képzeletű művész. Az egymás szomszédságában munkálkodás mind a kettejükre kedvezően hatott. Patkó művészete őszintébb lett és kevésbé modoros, Aba-Nováké elmélyült és előadása gondosabbá lett. Igen jól követhető kettejüknek egymásra való kölcsönös hatása különösen rézkarcaikon.

Ami festői munkálkodásukat illeti, abban sajátságos egyezés mutatkozott - negativ irányban. Mind a simább Patkó, mind a nyersebb Aba-Novák festett képeiből hiányzott a meggyőző színesség. A színekkel mind a ketten bőkezűen bántak, nagy színfoltokkal és rikító színhatásokkal dolgoztak: de a színesség egyéb, mint a színek egymás mellé rakása, vagy egymásra hányása. A színesség a színek arányosítása, az a művelet, melyet némelyekben az ösztön biztosságával végez el az eredendő színérzék, némelyekben pedig a próbálkozás, a mérlegelés, a tapasztalat fejleszt ki. Aba-Novák, ki festményein mindig egészen közelében maradt a természetnek, mintha a kor bizonyos jelszavaira hallgatva, igyekezett volna színösszerakásának önkényességével megkülönböztetni magát azoktól, kik színkompozicióikban a természet logikáját törekszenek követni. A nézőnek az volt képei előtt az érzése, hogy tehetetlen, nagy erő vergődik rajtok.

Ezen a kiállításon meglepően megváltozott a két festőnek egymáshoz való helyzete. Patkó Károly olajfestményein hatalmas méretű színfoltok igyekeznek színességet árasztani. Önarcképén kabátjának nagy, kék foltja, - ha a művész a kék árnyalatai közül nem is a legmegkapóbbat választotta - mindenesetre alkalmas lehetne arra, hogy köréje, mint domináns köré, helyezkedjenek a kiegészítő, vagy ellentétet hangsúlyozó színfoltok. Azok helyes árnyalatának megválasztása az érzék, vagy a mérlegelés munkája. Bizonyos, hogy a domináló színfolt csakis helyes érzékkel kitapogatott színkörnyezetben képes érvényesülni: a néző szemén át a képzeletét megragadni. Patkó önarcképén azonban a nagy foltban szétömlő kékség holt hatású. A színkomponálásbeli tehetetlenség megrontja Patkó nagy ambícióval készült festményei legtöbbjének a hatását. Még “Mulatozás" című nagy vásznáét is, noha azon a piros drapéria terjedelmes foltja a szín egy érdekes árnyalatának megtalálásában a színérzék fölvillanását bizonyítja. Hisszük is, hogy helyén ennek a fiatal művésznek a színérzéke, csak föl kellene ébreszteni. S a művésznek nincsen biztosabb ébresztőmestere a természetnél.

Az ébresztette föl Aba-Novákban is a szunnyadó színérzéket. Míg különösen alakos képein még mindig érzéketlenül vitáznak egymással a színek és megokolatlanul, semmi célt sem szolgáló önkényességgel rikítanak a vörös reflexek, tájképein s közöttük is azokon, melyeknek főtárgya valami levegőbeli tünemény, a természet megihlető ereje hatalmasan érzik. Rézkarcaiban találjuk meg Aba-Novák levegő- és fényjáték-problémáinak eleit. Azokon kísérelte meg a haragos ég szétszakadt felhőköpenyén át kiömlő napsugár levegőbontó vonaljátékát megrögzíteni és stílusba törni. Azoknak a kísérleteinek színekkel való folytatásai olajfestményei. Rajtok Aba-Novák olyan feladatok közelébe jutott, melyek egyébként mint színesen igazán meg sem oldhatók. Nagyerejű képzeletének ezúttal színekben is sikerült kielégülnie. Kár, hogy ilyen képein a figurális részeket elhanyagolta. Amúgy teljesen kész alkotások volnának. De a fölfelé vivő útra így is rámutatnak. Nagy fejlődés lehetőségei nyílnak rajta.

A kiállítás többi kiállítója is érdekes művész, de velük majd akkor foglalkozunk részletesen, ha oeuvrejüknek terjedelmesebb része kerül elénk. Ziffer Sándor a nagybányaiak második nemzedékének tagja, nagyon érdekes fejlődésen ment át. Az önkényes és torzító természetábrázolástól visszatért a természetnek alázatosabb ábrázolásához. Tájképeiben nagyvonalú képzelet és lendületes előadás ragadja meg a szemet.

Kelemen Emil új ember és egyelőre csupán rajzait mutatja be. Minden jó reménységgel tele vannak.

Feiks Jenő nem mutat újat. Ugyanaz az artisztikus érzésű művész, akinek régen ismerjük. (Nyugat - 1927. 5. szám)