Major Jaschik Álmos rajziskolájába járt 1947 és 1950 között, 1950-1952-ben a Képzőművészeti Gimnáziumban Kántor Andor tanította. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bán Béla volt a mestere, először 1952-1954 között járt ide, majd a főiskoláról való eltávolítása után kényszerűségből az Orion gyárban rajzolt munkás-életképeket. 1956-ban Koffán Károly visszavette a a főiskolára, ahol képgrafika szakon diplomázott 1959-ben.
Ezután a rézkarc technikai megújítására törekedett, újszerű rézkarcaival a Kondor Bélával induló fiatal grafikusok egyik kiemelkedő képviselője volt. Kifejlesztette a festészetből ismert „visszakaparás” rézkarcos megfelelőjét, a grafikák akár minden elemét külön-külön, más-más eljárással dolgozta ki. Alkotásaira az önirónia és a groteszk szemléletmód jellemzőek. Nem tartozott a mainstream alkotók közé, egyénileg alig volt lehetősége kiállítani, bár csoportos kiállításokon gyakran szerepelt. Az 1970-es évek elejétől sírkőfotókat készített. Az 1970-es évek közepén megsemmisítette munkáinak jelentős részét. 1976-tól dolgozott a Budapesti Történeti Múzeumban régészeti rajzolóként. A budavári gótikus szoborgaléria feltárójának, Zolnay Lászlónak irányításával kezdett hozzá a leletanyag rekonstrukciós képekkel való szemléletessé tételéhez, ez is maradt érdeklődésének gyújtópontjában. 2008 júniusában, gyors lefolyású betegség után hunyt el.
Az 1960-as évek közepén készült lapjait tekintik a legeredetibb, leghaladóbb szellemű alkotásainak, melyek a kádári Magyarországon kevéssé ismert Allen Ginsberg költő-író és Philiph Roth író gondolatvilágához kapcsolhatók. Ezeken groteszk, (ön)ironikus, abszurd szexuális képzettársítások keverednek zsidó és politikai vonatkozású motívumokkal. (Source: Wikipedia)
After logging in the following functions will be available:
- Uploading new artworks, artists and museums
- Posting exhibitions, glossary and library entries
- Adding comments, blogging, voting
- Adding new infos to objects
- Recording your game-scores to the Hall of Fame
You can also use TerminArtors Social Connect to log in.



