A nyolcvan esztendős Kusztos Endre köszöntése / Péterfy László ünnepi beszéde

"Képzeljünk el egy palettát fekete festékgombokkal. A szénrajzos festő Kusztos Endre ugyanúgy tartja, akár Hamlet a koponyát, mintha ezek harsány színek lennének. Ugyanúgy tűnődik, melyik feketéhez nyúljon. Ugyanúgy eltávolodik, ugyanúgy keveri. Igen, a teljes arzenál ott a sötétségben. Térben, grafikában. Színes álmom volt ma éjjel. Szénrajzokat láttam. Kusztoséit. Egy szegeken ülő fakírt, aki az örömódát fütyörészi. Az ódon modernség kapuinál vagyunk, melyet örök modernségnek is szokás nevezni." - Ezeket az emelkedett és költői sorokat Páskándi Géza írta Kusztos Endréről, akit most örömmel mutatok be a társaságnak. Részint, mert földiek vagyunk, és azt a földet a Kistúr szeli át, Marosszék és Udvarhelyszék határterülete ez az elszűkülő völgy, de nem csak e kapcsán örülök és vagyok zavarban, hogy vajon mit és mennyit is lehet mondani, mert tulajdonképpen rokonok vagyunk. Bandi édesanyja és apám első unokatestvérek voltak. Így kell mondanom, mert édesanyád sajnos meghalt, édesapám hál Istennek megvan.

Köztudott, hogy Kusztos Endre festőművész. Olyan festőművész, aki szénnel festi a képeit. Én ugyanis nem tartom grafikusnak. Bár nem tudom, hogyan vagy elkönyvelve, de festőművész vagy természetesen, és azok a rajzok, amelyeket itt a katalógusodban láthatunk, önmagukért beszélnek. Olyan művészi teljesítmény áll a nyolcvan éves Kusztos Endre mögött, amit nagyon kevesen mondhatnak magukénak. Talán Nagy Istvánt idézheti fel az ember, amikor a rajzait, illetve a festményeit nézi. Bár amikor én Bandira gondolok, és nagyon sokat gondolok rá - sajnos rokonság ide, rokonság oda, az elmúlt évtizedekben elég ritkán sikerült találkozni és huzamosabb ideig együtt lenni -, akkor annak a vidéknek a képe is megjelenik, ahol a szülőfalunk helyezkedik el a Kisküküllő völgyében. Bizonyára gyakran és többen utaztatok Szováta felé Marosvásárhelyről, és amikor a Küküllő völgyébe jut az ember Marosvásárról jövet, akkor néhány falu után Erdőszentgyörgyhöz ér, ahol egy kicsit elszűkül a völgy és onnan Szovátáig tart az a vidék, ahol Bandi született, gyerekeskedett és számtalan rokona él. Ha valaki arra utazik és körülnéz ott a Kisküküllő elszűkülő völgyében, akkor felfedezi, hogy tulajdonképpen a lentebbi és szélesebb völgyhöz viszonyítva elég alaposan megváltozik a világ. Valahogy a hegyek közelebb jönnek, a hegyek gerince keményebb rajzolatúvá válik, élesebb kontúrokat kap, határozottabb körvonalak jelennek meg, erdő koszorúzza, néhol úgynevezett suvadások tarkítják ezeket az oldalakat. Távolabb föltűnik a Mezőhavas rajzolata, az egyik oldalon a Selyembekecs, a másik oldalon Siklósbekecs. Aztán Szováta fölött a Cseresnyés, a Gucsin tető és távolabb a Hargita, amit az ember már csak sejt. Ez az a helyszín, terep, ahol a hirtelen változáshoz hozzá tartozik az is, hogy a Küküllő alsó mentén a falvak határa szőlőskertekkel van körülvéve. Itt hirtelen megszűnnek a szőlősök, csak az udvarokon és a kertekben látni szőlőt, Orbán Balázs az egyik itteni falu leírásánál említi, hogy a székelyek nagy passzióval ültetik a szőlőt, ámbár szüret alkalmával több pálinka fogy, mint amennyi mustot lehet a szőlőből nyerni. Ez a rész már zordabbá válik hirtelen.

Ha valaki a Hármasfaluba beérkezik, szembe találja magát egy nagyon szép, fehérre festett templommal, ami kőfallal van körülvéve, kis lőrésekkel és a torony oldalára fel van írva, hogy Egy az Isten. Akkor tulajdonképpen megérkezett Izsófalvára és már csak néhány száz lépést kell tennie, ahogy Szováta felé megy, s egy régi házzal találja magát szembe, ez a Kusztos porta. Gyönyörű téglakapuja van, művészi, mint ahogy a ház is az. Hármasfalu jellegzetes székely falu, ahol a régi faragott kis kapuk majdnem minden porta előtt állnak, és ha az ember benéz az udvarra, akkor ott látja azokat a jellegzetes csűröket, amelyek csak ezen a vidéken és Külüllő meg Felsőnyárád mentén láthatók. Megemelt szénatartóval épültek, ahol a keresztbe fektetett gerendák tartják tulajdonképpen a szénaszárító részt és ez jellegzetes képet ad ennek a vidéknek, és a te képeiden is gyakran előfordul. Én is boldog tulajdonosa vagyok egy ilyen képednek. Azért beszéltem ilyen hosszadalmasan erről a tájról, mert Kusztos Endre az a boldog ember, aki itt született és itt élheti le az életét. Ez a táj adja számára azokat a motívumokat és azokat a jellegzetes képeket, amelyekben önmagát fogalmazza meg.

Ha most arról kellene beszélnem, hogy milyen Kusztos Endre, akkor jönnék igazán zavarba, mert úgy érzem, hogy a magyar nyelv nagyon hiányos és alig van kifejezés arra, ha az ember azt, hogy valaki jó ember, becsületes, jóravaló ember, ezt valahogy plasztikusabban, erőteljesebben és hitelesebben szeretné kifejezni. Nem csak csendes ember és jóra törekvő ember, hanem ugyanakkor olyan magabiztosság és a más ember iránti bizalom sugárzik a lényéből, amit ritkán tapasztalhatunk. Talán a művészetében megjelenő képek is ezt az embert próbálják megfogalmazni, sugározni. Én Szent Ferencre gondolnék, ha ez nem hangozna nagyon furcsán, pont a Felső-Küküllő mentével kapcsolatosan, ahol unitáriusok és reformátusok élnek, mégpedig olyan unitáriusok, akik kiírják a templom falára, hogy Egy az Isten. De azért magukban hozzá teszik, hogy az sem biztos. A Szent Ferenc-i magatartás valami furcsa módon sugárzik a képekből. Jó, Szent Ferenc a madaraknak prédikált, de Kusztos megszólaltatja a fákat, és ezt olyan áhítattal, együttérzéssel és elmélyültséggel teszi, ahogy az ember elképzeli, hogyan beszélt Szent Ferenc a madarakhoz. Ezek a fák és ezek a tájak, amiket Bandi rajzol, sorsot fejeznek ki. Olyan sorsot sugároznak, ami több, mint egy ember sorsa.

Ez a mindig jóra törekvő és békét kereső Kusztos Endre a leggyalázatosabb időknek volt kitéve. A legagresszívebb időknek, és elég agresszív emberek is vették körül. Bizony a főiskolán Miklósi Gábor nem volt az a szentéletű ember, akinek a korrektúráit olyan könnyedén el lehetett viselni. Hárman is vagyunk, akik nyögtük Miklósi Gábor igen okos, igen intelligens, igen magasröptű, de rendkívül kemény és rendkívül határozott korrigálásait. Bandiék 1955-ben végeztek Kolozsvárott a főiskolán, én 1953-ban kezdtem, és éppen minket vett át Miklósi utánatok és hozzá volt szokva, hogy a ti osztályotok rémülten állt és hallgatta azokat a korrektúrákat, amit mi már nem tűrtünk olyan könnyedén és kiugráltunk az ablakon, mikor hallottuk, hogy Miklósi kocsija az utca kövein döcög. Nem akarom családtörténettel terhelni itt a kedves társaságot, csak annyit szeretnék kifejezni és érzékeltetni, hogy olyan tömör, határozott rajzolatú, erős kifejezések eszközével megformált életmű az, ami a nyolcvan éves Kusztos Endre művészetét jellemzi, amit nem is tudnék szavakkal megfogalmazni. Látni kell és mindnyájuknak azt kívánom, hogy találkozzon ezzel az életművel, nem is olyan messze. Holnap nyílik egy kiállítása Százhalombattán. Most Marosvásárhelyről jön, ahol a nyolcvan éves évfordulóra egy kiállítást rendeztek. Kívánom, hogy amikor egy-egy ilyen képpel szembe kerültök, akkor gondoljatok minderre, és gondoljatok a nyolcvan éves Kusztos Endrére, akit most szívemből köszöntök. Isten éltessen!

2005. szeptember 28.